Friss hírek
Az elnök szereti a rapet
2008. november 10. (hétfő) (kicsi)
Barack Obama, az USA frissen megválasztott elnöke szereti a fekete zenét, sőt igazi „old school fickónak” tartja magát. Zenei ízléséről még jelöltsége idején számolt be. Úgy látszik, hogy ez nem volt rossz húzás tőle. Minimum meghálálta magát...
Az Amerikai Egyesült Államok első színesbőrű elnökének zenei ízlése már csak azért is szerencsésnek mondható, mert kedvenc előadói közül számosan kiálltak mellette a Fehér Házba kerülésért folytatott küzdelmében.

Obama támogatói közt tarthatta számon - a teljesség igény nélkül - 50 Centet, Kanye Westet, P. Diddy-t. Jay-Z-t, sőt mellette Beyoncét is. A számos színészről és rocksztárról nem is beszélve. A Black Eyed Peasből ismert Will.i.am több számmal is megajándékozta, a kampány alatt, és a siker után is az Egyesült Államok 44. elnökét.

Ennek alapján megkockáztathatjuk, hogy a zene erősebb a filmnél: John McCainnek csak egy igazán számottevő támogatójáról tudunk a sztárok közül - igaz, ő valószínűleg az internet (és a világ) egyik legveszedelmesebb figurája: maga Chuck Norris. És lám: ő sem volt elég. Igaz persze az is, hogy az urak számára Beyoncé valószínűleg jobb ajánlólevél, mint a körbepörgő-rúgás atyaistene - és Walker, a texasi kopó hölgyrajongói is kevesebben lehetnek, mint az üde Knowles kisasszony tisztelői.







Obama a hip-hopról
Hirdetés